Bolygónk nem a legelső szféra, s nem is a legalsó, de az itt élő ember számára legkönnyebben mégis, mint első isteni megnyilvánulás értelmezhető.
Vannak sűrűbb szférák, vannak sötétebb közegek, melyek láncolata a végtelenségbe hatol hasonlóan a felsőbb szférák világához.
Az emberi intellektusnak azonban szüksége van bizonyos határok felállítására, ellenben szétfolynánk és elvesznénk a végtelenségben.
Hét szféráról beszélünk, mert a hetes szám körbeöleli mindazt, ami az ember számára felfogható (hét szín, hét hang, hét íz, stb.). Önmagában is végtelen (prim) szám, mely az egyel analóg (1, 4, 7, 10 stb.).
Az ember szemszögéből legelső
szféra tehát a föld. Itt minden sűrűbb, sötétebb, elkülönültebb, mint a többi
világban, s a jelentősségét is pontosan ezek a megnyilvánulásai adják.
Földanyánk hasonló testtel rendelkezik, mint mi, mint minden, amit felnevel. Külső burkolata szilárd és a leginkább élettelennek tetsző, akár az emberi testet övező bőrréteg. A felszínen élő létezők teste úgy viszonyul a földéhez, mint az ember szőrzete, körmei, és a rajtunk élő parányi élőlények milliárdjai az emberi test felszínéhez.
Az anyagi szféra tisztán szellemi és energetikai tényező. Nincs semmi, aminek a mélyére hatolva megpillanthatnánk végső anyagi mivoltában. Nincs semmi, ami ne lenne tovább osztható egészen a tiszta energiáig.
Mint minden szférában, itt is állandó a változás, nincs két pillanat, melyben ugyanaz lehetne bármi is. Érzékszerveink elől a változások nagy része rejtve marad ugyan, de ez nem jelenti a változatlanságot.
Földi létünk több szempontból
bonyolultnak tűnő csoda. Lehetőség az elkülönültség megtapasztalására, az egy
részeinek megfigyelésére. A szemedben meglátom önmagam, s a hegyben a
stabilitást figyelem meg, mely saját természetem. Minden mindennel összefügg,
minden minden által kormányoztatik. Ebben a szférában hatalmas lehetőség
rejlik, mert mintegy kívülről szemlélhetem az egységet, mégpedig részleteiben,
egyediségeiben, szépségében. A formák birodalma ez, s a tartalmak integrálódásának
magas iskolája.
E szféra bonyolultságát az okozza, hogy a felsőbb régiókból mozgatott. Az anyagi világ a szellem és lélek által élővé tett és irányított.
Az emberi nem kissé nehéz helyzetben találja magát e szférában, hiszen értelmi és érzelmi adottságai révén értetlenül áll az anyagi világ korlátolt, lezártnak tűnő világa előtt. Felfogjuk a magasabb szférákat, de fizikai testünk fizikai érzékszerveivel csupán a fizikai valóságot éljük át bizonyosságként. Ez aztán frusztrációhoz vezet. Érezzük, hogy mások vagyunk, mint a test, de ezt bizonyítani nem tudjuk. Egyedüliként próbáljuk hát elfogadni ezt a valóságot.
S ha valami megmagyarázhatatlan történik, hirtelen megzavarodunk, s elveszünk. Ilyen fizikai szempontból érthetetlen dolog, mondjuk a szerelem, vagy a meditáció. Ilyenek a vágyaink, a gondolataink. Ilyen az érzékeink által mozdulatlannak látszó valóság hirtelen megnyilvánuló megmozdulása, mint például a földrengés.
Az emberi nem úgy válhatott az anyagi birodalom királyává,
hogy értelmével megismerhette annak részleteit. S számunkra éppen ebben az
anyagi - szellemi - lelki hármasságban rejlik a kulcs, mely értelmet ad földi
létünknek. Felragyogunk és elsötétlünk, majd ismét felragyogunk az anyag
sötétjében, a változás törvényének megfelelően. Fáklyaként világítjuk be ezt a
világot, s közben minduntalan szembesülünk a részletekkel, az egyediségekkel,
melyek az egészet felépítik.
Szabad akaratunkból választottuk ezt a szférát, hogy isteni tapasztalatokat szerezzünk önmagunkról, Istenről.
Lefelé, az anyag felé isten szeretetét közvetítjük, s föntről velünk is ezt teszik.
Az első szféra kulcsai tehát:
Az egyben rejlő egyediségek szemlélhetősége az elkülönültség varázslata által.
Lehetőség a végtelenben a végletek, a határok megtapasztalására.
Az isteni szeretetláncolat továbbadása.
A formába való tartalmi integrálódás megoldása.
MILYEN ERŐS A SZERETET/ÉLET VONALATOK?
Ronna Herman közvetítésében
Szeretett Mesterek!
A harmadik / negyedik dimenzió valóságában eltöltött több ezer év alatt az emberiség mindig is arra összpontosított, hogy a körülöttük lévők szeretetét, hatalmát és megelégedését igyekezzen elnyerni, a szolár plexushoz erősített éterikus zsinórón keresztül annak érdekében, hogy elszívja mások energiáját a vízszintes szokásoknak megfelelően.
A dualitás játszmája egy húzd meg / ereszd meg tánc volt, vagy egy küzdelem arra vonatkozólag, hogy ami belőletek hiányzik azt másoktól szerezzétek meg, amiről is azt gondoltátok, hogy az majd megteremti életetekben a szeretetet és az önbecsülés érzését.
Anélkül, hogy felfogtátok volna, hogy mi is történik, - természetszerűvé vált, hogy pozitív érzelmi energiákra és előnyökre tegyetek szert éterikus zsinórotoknak a hozzátok legközelebb álló emberekhez való erősítésével, legyenek azok családtagok (kifejezetten gyerekek vagy életetek párja), barátok, ismerősök vagy kollégák. Amikor ezt tettétek, valójában csak még inkább behálóztátok magatokat az ok és okozat karmikus
játszmájába. Ez az életvonal, amit ti teremtettetek, illetve lehetővé tettétek másoknak, hogy megteremtsék ezt veletek együtt, ez mind a két oldalon működött, és mikor azt gondoltad, hogy megkapod, amire szükséged van, a legtöbbször téged is ugyanígy manipuláltak / nak vagy leszívtak / nak mások. (attól függően, hogy melyikőtök az erősebb mentálisan és érzelmileg.)
Igen, mindig is létezett az a Szeretet/Élet Vonal a Legfelsőbb Teremtőtől és Atya/Anya Istenünktől, ami vég nélkül, szüntelenül áramlik. Ugyanakkor, ahogy a korszakokon keresztül egyre távolabbra kerültetek az eredeti Élet Forrásától, ez az életvonal elérte a maximum hosszúságát és egy vékonyka Fény zsinórrá keskenyedett, ahol is az általatok befogadni képes függőlegesen áramló életadó Elixír a létminimumra apadt.
Képzeljétek csak el, ahogy a vízszintes energia zsinórok egyre jobban megerősödtek egymás között, és egy óriási tekervényes hálózattá váltak, ahogy az egyre csak szőtte a maga hálóját tőletek egyre inkább eltávolodva, egyre több és még több embert magába szőve, és egyre több bomlasztó frekvencia mintát magába fogadva. Szeretnénk, ha tudatában lennétek annak, hogy a többiek milyen drasztikus és erőteljes hatással vannak rátok, a cselekedeteitekre és válasz reakcióitokra, amikor ilyen formán működtök. Ki vagytok téve így mások szeszélyeinek, és minden idők
legerősebb és legnépszerűbb hitrendszereinek befolyása alatt álltok. Megpróbáltok más emberek előírásai szerint élni, és az ingatag, folyton változó divatot, tradíciókat, és szabályokat követni, amit azok alkotnak, akiknek megvan az a képességük, hogy a legtöbb energiát szipolyozzák ki a körülöttük lévőkből. Példaképnek és szakértőknek kiáltották ki magukat, ami addig tart, ameddig nem jön valaki, aki náluk is hatalmasabb, és elnyeri a "tömegek feletti uralmat" egy bizonyos időre.
A múltban, és nagy mértékben a jelenben is, a Földön élő emberek nagy részét a politika, az egyházak és az ipari hatalmak irányították, mivel ezeknek a csoportoknak a jelentős része folyamatosan véleményeket és propagandát küldözget kifelé, hogy szinten tartsák a tömegeket ígéreteik által, mely szerint megoldást kínálnak mindenki problémájára, és jobbá teszik az életüket.
Valódi szándékuk nem más, minthogy nyájszellemben tartsanak benneteket, ahol is önként követitek a vezetőket, anélkül, hogy megkérdőjeleznétek őket, mert ti a biztonság érzését keresitek, ahol semmiféle életpróbáló kihívásokkal járó döntést nem kell önmagatok számára meghoznotok.
A valóság azonban az, hogy a legtöbb esetben burkoltan a félelemkeltés és a megfélemlítés eszközeit felhasználva szándékuk nem más, mint a tömegek irányítása és kontrollálása, és a lehető legtöbb energia, kiszipolyozása az energetikai zsinór folyamatának erősítése által. Már sokszor elmondtuk, hogy nagy bátorság és elhatározás kell ahhoz, hogy kilépjetek és túllépjetek az emberiség kollektív tudatának elfogadott és népszerű hitrendszerein, ami nem más, mint sűrű, fullasztó negatív gondolatformák összetétele, ami megfoszt benneteket saját hatalmatoktól és több ezer évre rabszolgává tesz titeket. Hangsúlyoztuk annak fontosságát, hogy visszatérjetek "szuverén létállapototokba", ami azt jelenti, hogy lényegében visszaszerzitek és újraintegráljátok Lényetek összes multidimenzionális aspektusát, ami előfeltétele annak, hogy a tömegek "visszatérjenek az Egység" folyamatához. Azzal kell kezdenetek, hogy elvágjátok az összes energetikai zsinórt és kötődést, amit másokkal megteremtettetek számtalan létidőtök folyamán, és felbontjátok az összes olyan megállapodásotokat, ami nem legnagyobb javatokat szolgálja többé, a múltbeli, jelenbeli vagy jövőbeli egyezségeiteket, amit ebben vagy egy másik valóságban kötöttetek.
Sok gyakorlatot és instrukciót adtunk már nektek ezek végrehajtására, és erősen bátorítunk benneteket abban, hogy az ötödik dimenzióban létező Fény Piramisotokban hajtsátok végre ezeket. Abban a környezetben lélek szinten működtök, ami megkerüli az egó összes téves értelmezését és torzítását. Továbbá ez az egyik leggyorsabb és leghatékonyabb módja annak, hogy egyensúlyba és harmóniába hozzátok régi karmikus dolgaitokat, miközben azon vagytok, hogy kilépjetek a karma kerekéből és belépjetek a kegyelem állapotába.
Újra kell építenetek, meg kell erősítenetek, és ki kell terjesztenetek Élet Vonalatokat, hogy fokozatosan képessé váljatok a lehető legtöbb Szeretet/Fény Elixír magatokba integrálására. ( !Már elmondtuk nektek, hogy a Legfelsőbb Teremtő szívmagjából kiáradó kifinomult energia most leszűrődik a Földre és az emberiségre az ötödik dimenzióban található Fény Piramisokon és a Fény Mennyei Városain keresztül. Fel kell rá készülnötök, és készen kell, hogy álljatok erre a csodálatos ajándékra és Fénykeresztségre.!)
Ahogy összekapcsolódtok, és elkezditek a folyamatot azáltal, hogy lehetővé teszitek, hogy ez az átalakulást hozó energia keresztüláramoljon rajtatok, azáltal ráléptek a felemelkedés gyorsított ösvényére. Miután látogatást tettetek a hozzátok legközelebb fekvő Fény Városban, és az egyik Felemelkedés Gyorsító Kamrában megkaptátok a kezdeti infúziót, az olyan, mint amikor megnyílik egy hordócsap, és létrejött a kapcsolat a megfelelő vibrációs frekvenciák és Élet Vonalatok között.
Ezek után, mikor magatokba integráltátok és kivetítettétek a magasabb vibrációs minták minden egyes szintjét, a következő al-szintre visznek benneteket, ahol még magasabb Fény infúziót kaptok majd. És ahogy a Szeretet/Fény minden egyes magasabb szintjét lehorgonyozzátok a Földön és a világon, az automatikusan összekapcsolódik más Fénymunkások harmonikus frekvencia mintáival, ami építi, erősíti és átalakítja a Földet és az emberiséget. Fontos, hogy megértsétek, hogy nem számít hol éltek, van olyan magasabb dimenziókban létező Fény Város, ami elérhető számotokra. A Portálok személyes Fény Piramisotokból érhetőek el, ahonnan közvetlenül elvisznek benneteket a hozzátok legközelebb található Fény Városba, ahol képesek vagytok lehorgonyozni a Fény kifinomult ajándékát ugyanezen az eljáráson keresztül.
Nem látjátok ennek a tervnek a tökéletességét, és ebben játszott nélkülözhetetlen szerepeteket, ami hatalmas alkalom az emberiség számára, hogy újra önmaga mesterévé válhasson, és visszanyerje magasabb létállapotát? Lassacskán többé már nem lesznek rátok hatással a horizontális zűrzavaros frekvenciák, mivel a Fény átalakító mintái ki fogják tisztítani az erő mezőtökben és az azon túl található torzulásaitokat. Erőteljes, harmonikus vibrációs mintákat fogtok magatokból kisugározni, ami egy végtelen jelként fog előttetek, mögöttetek, jobb és bal oldalatokon sugározni, aminek következtében elszigetel majd benneteket, valamint kiegyenlíti és lecsillapítja a káosz következtében fellépő zavaros és torzulást szenvedett energiákat ösvényeteken.
Lényeges megértenetek, hogy az Isteni Terv minden fázisa holografikus lenyomattal rendelkezik a Föld aura mezejében, és létezik egy kód, vagy egy éterikus impulzus, ami lángra kapott mindannyiótokban, vagy majd a megfelelő időben lángra fog kapni. Ez az impulzus noszogatni, bátorítani és inspirálni fog benneteket, hogy beteljesítsétek a terv rátok vonatkozó nélkülözhetetlen részét. Ez nagyon körültekintően lett megtervezve, mégpedig úgy, hogy ha valamelyikőtök feladná, úgy mindig lesz egy másik bátor lélek, aki készen áll a kijelölt küldetésre. Az Isteni Terv nem hiúsul meg, mert biztonsági kóddal van ellátva. Azok, akik nem lépnek előre, és nem teljesítik a számukra kijelölt feladatot, ez egy remek alkalom eltévedni, és elég gyakran az történik, hogy az ilyen lélek az átmenetet választja. Ugyanakkor semmi nem vész el, mert ők is kapnak majd a jövőben egy új lehetőséget, hogy igényeljék mesterlétüket és beteljesítsék az Isteni Terv rájuk vonatkozó részét. Nem számítanak a hiedelmeitek, mert a változás mennyei szelei egyre inkább erősödnek, ahogy behatolnak mindenbe és mindenkibe a Földön.
Mindennek ki kell alakulnia vagy, át kell ruházódnia, semmi nem maradhat többé statikus. Ahogy mesterlétetek elérése felé igyekeztek, egyre inkább magabiztossá váltok, és elfogadjátok a személyes élményeitek által nyert igazságokat, amit Felsőbbrendű Énetek érvényesít.
Többé már nem fogadjátok el a dogmatikus, vak hit felfogásait, hanem saját lelketek/szívetek folytonos megfigyelése által tesztek szert új ideákra és teóriákra. Időről időre figyelmeztettünk titeket, hogy ne fogadjátok senkinek az állításait addig, amíg azok nem érvényesülnek saját igazságaitokként. Sokan elkezditek kifejleszteni tisztánlátó és tisztán-halló képességeiteket, ugyanakkor vagy kényelmetlenül érint titeket nyiladozó érzéken túli érzékelő-képességetek, vagy pedig bizalmatlanságotok folytán elutasítjátok a belülről kapott információk nagy részét.
Itt az ideje, hogy mindannyian kifejlesszétek és használatba vegyétek "magasabb érzékeiteket", és minél hamarabb így tesztek, annál hamarabb váltok önmagatok mestereivé. Sokan félreértelmezik a tisztánlátás képességét, mikor azt hiszik, hogy az kizárólag úgy lehetséges, hogy az ember képeket vagy egy mozgófilmet lát az elméjében. Pedig sok ember gondolat csomagokat vagy holografikus képeket kap az elméjébe, amit meg kell fejtenie. A tisztánlátó képesség általában apró spontán belső meglátásokkal kezdődik, és van, aki elkezdi látni az emberek körül lévő aurát, vagy Fényvillanásokat kezd el látni a szeme sarkából. Amikor a harmadik szem elkezd megnyílni, vagy amikor aktiválódik, gyakran előfordul, hogy meditáció közben geometriai fény alakzatokat, vagy gyönyörűen pulzáló, színes kaleidoszkópot lát az egyén. Egyáltalán nem szokatlan dolog, a "lehetséges jövőre" vonatkozóan holografikus gondolat csomagot kapni, vagy olyan üzenetet, amit a Felsőbb Én ily módon próbál eljuttatni a személyhez. A lehetséges jövő mindössze egy valószínűség, és a pozitív szándék által bármikor megváltoztatható vagy hatástalanítható. A megkülönböztető képesség legyen mindig az első és a legfontosabb, mielőtt a személy elfogad vagy eljár bármiféle információt illetően, bármilyen forrásból jöjjön is az. Ez az első szabály önmagatok mesterlétének elnyerése folyamán.
Fontos dolgok kapcsán, és még mielőtt cselekedni kezdenétek azzal kapcsolatosan, amit valaki mondott nektek, vagy ami valaki máson keresztül érkezett el hozzátok, minden esetben kérnetek kell az információ érvényesítését a fizikai kifejeződésben, és így tudni fogjátok, hogy az információ pontos. Felsőbb Énetek, és a Fény Lények nem bocsátkoznak jóslatokba, mert ők pontosan tudják, hogy az emberiségnek adott szabad akarat ajándéka következtében mennyire gyorsan meg tud minden változni.
Nagyon sok "lehetséges jövő" létezik, és ha valaki előre megjósol egy jövőbeni eseményt, olyankor a jövőbelátó általában a legvalószínűbb lehetséges jövőre összpontosít információnyújtás közben. Pedig hát minden megváltozhat egy szempillantás alatt, és ez gyakran meg is történik, mikor az energia az egyik lehetséges eseményről a másikra mozdul.
A jövőben bekövetkező világkatasztrófára vonatkozó előrejelzéseket sokszor megjósolnak, aminek kapcsán használatba lehet venni a szabad akarat ajándékát és ezáltal olyan energiákat lehet társteremteni, ami aztán megváltoztatja jóslatot, és egy jobb jövő kerül megteremtésre. A tisztán-hallás általában egy belső tudásnak tűnő érzéssel kezdődik, valamint kis egybeesésekkel és apró csodákkal. Néha egy belső ihlet felvillanásaként érződik, ami rendszerint új vagy friss fogalmakat illetve információkat von maga után. Úgy tűnhet, mintha gondolatok, szavak áramlanának az elmétekbe, és ezt vagy kíséri egy "hang" az elméből, vagy nem. Elkezdhettek válaszokat kapni a kérdéseitekre, valamint olyan információkat, amik egyre összetettebbekké válnak, ahogy ti is egyre inkább gyakorlottabbak és bejáratosabbak lesztek a magasabb vibrációs mintákban, vagy a finomabb kozmikus információkban. Ez azt eredményezheti, hogy jelenlegi tudásotokat meghaladó, részletes információkat tudtok majd befogadni; ugyanakkor annak is tudatában kell, hogy legyetek, hogy ezzel elkerülhetetlenné válik, hogy feldolgozzátok és integráljátok, valamint tetté váltsátok a nektek adott magasabb igazságokat vagy fogalmakat, mielőtt további vezettetést kapnátok.
Hamarosan megtanuljátok, hogy ezek az ajándékok nem a szórakoztatásotokra vagy az egótok kielégítésére szolgálnak, és ha nem maradtok a saját középpontotokban, és nem mindenki legnagyobb javára fókuszáltok, nagyon rövid idő alatt elveszítitek az így nyert képességeiteket. A Szellem soha nem bőbeszédű vagy negatív, és minden magasabb forrásból származó információ mindig is inspiráló, felemelő, bátorító és vezettetést nyújtó, és soha nem parancsoló, nem hízeleg az Egónak, vagy nem követel magának alapvető fennhatóságot. A magasabb vezettetés mindig mindenki legnagyobb javát szolgálja, nem csak a kiválasztott kevesekét. Vezetőitek és angyali segítőitek információkkal szolgálnak majd számotokra a megvilágosodás felé vezető utatokon; de soha nem adnak megoldásokat a problémáitokra, vagy információt egy "nagy kihívást jelentő helyzetetek" megoldására vonatkozóan, vagy egy élet leckétek megoldására. Ez ellentétes lenne az univerzum törvényeivel.Itt az ideje, hogy lassan elkezdjétek befogadni saját válaszaitokat és vezettetéseteket belülről, amint arra Isteni Születési Jogotokként igényt tartotok.
Itt az ideje, hogy a legmagasabb igazságotok szerint éljetek, hogy Lényetek minden egyes aspektusát tudomásul vegyétek és integráljátok, és elfogadjátok mester köpönyegeteket.
Szeretteim, - felajánlom nektek ragyogó Fénykardomat, az Isteni Akarat, Igazság és Bátorság Kardját, hogy segítségével megszabaduljatok a múlt illúzióitól és bilincseitől.
Gyertek, és én vezetlek és támogatlak titeket, ahogy ennek a nagyszerű kalandnak a kezdete óta mindig is tettem.
Mindig veletek vagyok!
Mihály Arkangyal Vagyok.
(fordította: Telegdi Ildikó)
http://shaumbra.wire.hu/modules.php?name=Sections&op=viewarticle&artid=125
Kedves szeretetreméltó emberek!
Segíteni szeretnétek magatokon és az országon, de azt hiszitek, tehetetlenek vagytok?
Ez nem így van!
A gondolataink teremtő erővel rendelkeznek.
Csak egy a bökkenő!
Tudatalattink nem tud különbséget tenni a félelmeink és a vágyaink között.
Amire többet gondolunk (több energiát fektetünk bele), azt teljesíti.
Minél több ember fél az országban, annál többen vonzzák a negatív eseményeket.
Az energiák összeadódnak!
A tőzsdék összeomlása jól bizonyítja a tömegek elvárásának erejét.
Fordítsuk meg a gondolatot!Mert ez fordítva is működik!
Minél többen bíznak a szeretet erejében, annál inkább beteljesedik.
Csak ezt még nem próbáltuk ki közösen.
Félsz kimutatni a szeretetedet?
Valaki egyszer azt mondta: „Tedd meg amitől félsz és a félelem halála biztos!”
Adjuk össze a pozitív energiáinkat, és szeretettel gondoljunk a helyre, ahol megszülettünk!
Együtt gondoljunk az ország boldogulására! Képesek vagyunk rá.
Milyen a rálátásod a gazdasági okokra és következményekre?
Mintha ebből is csak annyit látnánk, mint a könyvlapból, amikor túl közel emeljük a szemünkhöz.
Hány betűt látsz biztosan?
Egyet sem?
Ugye csak egy pici részt látsz az egészből, honnan is tudnád mi a megoldás kulcsa.
Bevallom, egy cipőben járunk.
Én sem látok többet, de ismerek valakit, aki elég messziről szemléli a történteket ahhoz, hogy lássa a megoldást a sorok között.
Szerintem te is ismered. Lehet, hogy nem egyformán hívjuk, de ő egyformán szeret bennünket.
Szerda esténként 9 órakor közösen imádkozunk, hogy hozza el nekünk a harmóniát, bőséget és a békét.
Ha van időd, szánj napi öt percet egy imára!
Ha olyan elfoglalt vagy, hogy ez nem fér bele az idődbe, akkor szerda este 9-kor csatlakozz a jelenhez!Kérd a legjobbat Magyarországnak, s így saját magadnak!
Kérd a harmóniát, a bőséget és a szeretetet!
Ezzel nem ártunk senkinek, de a pozitív energiák összeadódnak.
Csak ennyit kérj, és ne ess abba a hibába, hogy megmondod hogyan csinálja, mert nem tudhatod mi a legjobb megoldás!
Túl közel vagyunk mindahányan.
Utána bízz és vigyázz a gondolataidra!
Azokért te vagy a felelős!
Légy kitartó, mert ez sem 5 perc alatt romlott el!
Hidd el, megérdemeljük a boldogságot és a bőséget.
Szeretlek és bízom benned!
Te is szeresd magad és a gyerekeidet!
Állj gyerekeid előtt bátran és büszkén, mert te is részese vagy a megoldásnak.
Köszönöm, hogy te is megpróbálod.
Csak kérj alázattal, képzeld el a harmóniát és köszönd meg!
És ez így van!
2006.október 4.
http://shaumbra.wire.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=228
Szia Kedves Olvasó!
Az alábbi írás, kb 3-4 éve született a FIHI Kalandjai 2 ciklus részeként. Tehát csupán részlet...
Ez a mű a fióknak íródott, de néha azért kinyitom :)
HAJRÁ!
Lefekvés előtt még tettem egy rövid utazást Nyirgómához. Szerencsére hajlandó volt velem szóba állni, és csepegtetett némi értelmet a fejecskémbe.
- Szia Nyirgó what's up?
- Szervusz Fihi, mi az már te is GOD fiai nyelvén szólsz?
- Ah, bocs szorika vagyok!
E rövid báj csevej után beengedett hajlékába. Az eddig oly sötét térben most kicsiny lángocska rebegett halványan. Örültem neki, mert végre láthattam is, amit mesélt a bölcs.
- Kedves Nyirgóma mesélnél nekem Pénz Úrról?
- Persze, na lássuk csak, - és jól a fejembe nézett, hogy tudja, mit akarok és lássa, mit tudtam már meg. Egyébiránt imádom is ezért, mert soha nem beszél feleslegesen. Majd nekilátott a számomra legjobban befogadható történet előadásának:
- Pénz Úr sem nem szolga, sem nem úr, sem nem róka, sem nem nyúl. Szent idea, aki segítségül érkezett Géb lakosaihoz. Önmagában véve fényes és ragyogó teremtett, aki a Három Isten egyik rokona. Sokan azt gondolják Kettő Isten szolgája, de ezt ő, kedves Szét barátom csak szeretné, haha.
Miben nyilvánul meg 3 Istennel való rokonsága? (mindig a fejembe lát, ez őrület!) Hát ezt onnan láthatod, hogy hasonlít hozzá és hasonló hasonlónak rokona. Hogy miben? Ő is közvetítő. Önmagában nem létező, nem elkülönült valóság, összekötő elem, csere eszköz, mely érték ideákkal lett felvértezve.
- De hát ha ő is a kedves 3 rokona, hogyan lehetséges az, hogy annyi szomorúság, bűn, erőszak és halál tapad hozzá? (kérdeztem megrökönyödve)
- Na először is úgy érzem 3-t kedvesebbnek tartod 2-nél (vazze megint megcsinálta!). Ez így ebben a formában nem helyes! Vagy te talán jobban kedveled a tollaslabdát, az ütőnél? Teljesen felesleges ilyesfajta megkülönböztetéseket tenned, ezt jegyezd meg, persze csak ha akarod.
- Oké- oké
- Pénz Úrhoz csakis a te és sorstársaid tudatában tapadt ennyi negatívum. Szét jó munkát végzett ismét. De ez csak a látszat látszata. A trükk melyet úgy beszívtatok a következő:
Van a pénz, 3 rokona. Önmagában tiszta és nemes, sőt, mivel Gébre születésekor megszentelték szentség is! Személytelen, mint a napsugár, vagy a kenyér. És hogyan lehet egy ilyen szentséget látszólag bemocskolni? Nagyon egyszerűen. Elegendő egyetlen, a többiek számára valamilyen tulajdonságáért unszimpatikus lény, aki valamilyen összefüggésben Pénz Úrral kapcsolatba kerül. A nevében cselekszik, vagy érte tesz valami rosszat, vagy csúnyát csinál és még Pénz Úr fiacskái is sűrűn látogatják, stb. Például ilyeneket mondogattok: „Na ennek meg miből futotta ilyen laknyára, hát tuti, hogy nem rendes munkából!" vagy a hírekben ezt láthatod „Ez a gonosz bestia megúszta a sötétzárkás remeteséget, mert tele volt zsével" a következő hír pedig „Ez a szegény munkás rossz helyen parkolt és akár 5 évre is sittre vághatják". Máris úgy érzitek „nanana, álljunk csak meg, hát hogy is van ez a nem jóját!? Hát ez a milliomos féreg megúszta, pedig meglopta az egész kerekerdő lakosságát, ez a szegény dolgos hangya meg így megjárja ezé' a kis szaré'!?" És kész is a negatív beállítás. Pénz Úr máris Szét rokonságából valónak látszik és te, alvó Ember, máris utálod mert a lelked mélyén e két dolgot a bűnt, és aki hozzá tartozik egy kalap alá vetted. És ki az, aki bűnözővé szeretne válni? Hát őszintén szólva senki. Talán nem is azért mert elítéled azt, amit teszel, mint inkább a következményektől való félelmedben. Már egészen kicsiny korotoktól fogva belevésik az agyatokba, a börtöntől, a rend őreitől, a hadseregtől, a bíróságtól való rettegést. Para-férgek milliói élnek veletek egy fedél alatt, és ti még csak nem is látjátok. És persze-persze vannak kivételek, akik átlátnak a szitán és leszarják ezeket a hivatalokat és intézményeket. Nem félnek, és sokan közülük ezért teljes nyugalommal lopnak, csalnak, hazudnak. Tulajdonképen megtehetik, hiszen a társadalmatok el is várja a jelenlétét ezeknek az elemeknek! Ezen gondolkozz majd el, de most tovább lépnék.
Képzeld el Pénz Urat kenyérként. Most gondolj arra, mennyi rossz ember is van szerinted Gében. Gyilkosok, rablók, tömeg mészárosok, tolvajok, perverz disznók, bestiák és ördögfiókák. Ó, mennyi bűnös lélek, haha. Szerinted ők esznek kenyeret?
- hát ja...
- Mondhatjuk azt, hogy azért esznek kenyeret, mert élni akarnak?
- Nos igen. Persze ehetnének mást is! - oh bocs értem szóval a kenyér az most egyenlő élelem, vágom!
- Na azért J! Szóval elfogadod. És az életüket arra használják, hogy bűnöket kövessenek el, sőt többen közülük csakis ezért jöttek a világra.
- Kérdem én, bűnös e a kenyér azért, amiért bestiák is eszik?- Hát nem.
- És a pénz bűnös e azért mert esetleg Kereszt apának sok van belőle?
- Nem.
- Akkor légy szíves legalább te nem mocskold tovább kedves barátomat! Vagy ha mégis ezt szeretnéd, akkor mindegy.
- Hát én, én nem. Bocs öreg! Asszem értem mit mondasz. Kicsit még rágódom rajta... hm... De hogyan lehet sok-sok pénz fiúcskához jutni, ezt áruld el nekem!
- Oh, rengeteg módja van annak kedvesem. A pénz bárhová, bárkihez szívesen folyik, csak kinek kinek rá kell jönnie a csatornák elhelyezésének mikéntjére.
Van, aki lopás csatornát nyit, van aki munka csatornát nyit. Van aki kereskedő csatornát nyit, van aki spekulációsat. Ezernyi módja van! Csak rajtad áll melyiket választod. Ha adhatok egy tanácsot jelezd!
- Jelzem!
- Tisztítsd meg az elmédet a pénzhez tapadt szennytől. Lásd meg Pénz Úrban a szent szolgálót. Légy őszinte önmagaddal, miközben róla elmélkedsz. Úgy nem fog menni, hogy csak mondogatod hogy szereted, de a szíved mélyén meg még mindig gyűlölöd. Áss le a probléma gyökeréig, hozd felszínre, amit ott találsz. Mosd meg tudatod fényében.
- Hagyd, hogy ISTEN mutassa meg azt a pénz csatornát melyre NEKI és így minden létezőnek szüksége van benned. Amíg várakozol kérj bátran! És fogadd el, amit kapsz jó szívvel.
Majd megsajnált és hozzátette: Tudnod kell, hogy rigó voltam míg beszéltünk és amit mondtam nem több, s nem kevesebb e rigó dalánál! Azzal elhallgatott.
- Köszönöm! Mondtam és az imént átélteken gondolkozva indultam álom ország kapuja elé.
ARigó (Horváth Attila)
Mottó: Tendzin Gjaco: (XIV. Dalai Láma) üzeneteHa egyetlen hibádat felismered, többet ér, mint ezernyi hibáját felismerni másnak. Ahelyett, hogy rosszat mondanál az emberekről, ütköznél velük, és nyugtalanságot keltenél az életükben, szemléld őket teljes valóságukban. Gondolj inkább a jó tulajdonságaikra. Ha mégis örömödet lelnéd valaki becsmérlésében, azonnal képzeld azt, hogy rohadt gyümölcsbe haraptál. Így elég gyorsan leszokhatsz a sértő viselkedésről.
A könyörület jelentése ebben a ciklusban
(megjegyzés: compassion = könyörület, részvét, együttérzés)
Lady Quan Yin tanítása
Celia Fenn közvetítésével
Legdrágább Lényei a Fénynek!
Ezt az üzenetet azért küldjük, hogy elhozza a Könyörület
megtapasztalásának és gyakorlásának örömét a Föld bolygón töltött életetek kalandjába. Mert azért vagytok itt, szeretteim, hogy a mások szolgálata által növekedjetek. És ez a szolgálat a Könyörületen alapul. És mégis, olyan kevesen értik a Könyörület igazi jelentését. Szó szerint azt jelenti, hogy "együtt érezni". Vagy "érzéssel" közeledni egymáshoz. Sokan emocionális, érzelmi vonatkozásban értelmezik, feltételezve, hogy sajnálatot vagy jóindulatot jelent. De ez nem így van.
A Könyörület azt jelenti, hogy a Szívvel látni, vagy érzéssel látni.
A Szív nem az érzelmek helye, inkább az Univerzális Szeretet székhelye az Emberi Lényen belül. Ez az Intuíció és Spirituális Kapcsolat helye. A Szívhez kötödő érzelmek az Öröm, Egység és Üdvözültség. Szóval a Szívvel látni azt jelenti, hogy látod az Egységet, amiben mindenki részesedik. És ebben a felismerésben érezni magadban az Univerzális Forrás üdvösségét ezen a kapcsolaton és szolgálaton keresztül. Így hát a könyörületen alapuló szolgálat nem annyira "segítés" vagy akár "tanítás", inkább a közös emberi tapasztalat örömén alapuló "részesedés", "megosztás". Ezt lehet "gyógyításnak" hívni, mivel feléleszti másokban a közös emberiség érzését és az "egységet" az emberi családon belül.
Így hát Könyörülettel látni azt jelenti, hogy Örömöt látni. Ha valami vagy valaki örömöt, vidámságot, békét, szeretetet és derűt hoz, akkor az a szívből jövő tapasztalat. Ha azonban bánatot, gyászt és fájdalmat látsz, vagy tapasztalsz, akkor ezeket érzelmekkel, emóciókkal tapasztalod.
Ezek illuzórikus állapotok, amit az ego-elme hoz létre, ami nem tudja megérteni az Egységet. Ezek nem valódiak. Csak az Univerzális Szeretet Valódi. De a ti bolygótokon olyan sokan értelmezik úgy, hogy a "Könyörület" a kevéssé szerencsések "segítését" jelenti. És bár ez a munka valóban csodálatraméltó és szükséges, ezt Jótékonyságnak tekintjük, és nem ez a "Könyörületes Szolgálat" alapvető jelentése.
A bolygótok a fájdalom és gyász és bánat rabja. A híreitek tele vannak katasztrófával és halállal, és így összekeveritek a sajnálat és együttérzés emocionális válaszát a Könyörülettel.
Legdrágábbak, értsétek meg, hogy a Könyörület Spirituális Szolgálat. Hogy Örömöt és Békét találj önmagadban, és azt továbbadd másoknak. Ez azt jelenti, hogy el kell engednetek a katasztrófához és szenvedéshez és a fájdalom drámáihoz való kötődéseteket. Ne hozzátok ezeket létre a saját életetekben, és ne támogassátok mások életében.
Inkább - összpontosítsátok Könyörületes Szíveteket arra, hogy pozitív energiát és szeretetet és a Remény és Egység Üzenetét hozzátok mindenkinek, akivel találkoztok.
Ez a Könyörület!
Az Új Föld a Könyörület megértésén fog alapulni. Ennek az igazságnak a megélésén - hogy csak a Szeretet valódi és a részesedés és megosztás az igaz és valódi emberi tapasztalatok.
Mottó: Én a létezés értelmét keresem - mondta az idegen.
Feltételezed, hogy a létezésnek van értelme? - kérdezte a Mester.
-Miért, hát nincs?
- Ha megtapasztalod a létezést olyannak, amilyen, és nem olyannak, amilyennek te elképzeled, akkor majd rájössz, hogy a kérdésednek nincs értelme.
(Anthoni de Mello)
Tóbiástól, ahogyan Geoffrey Hoppe közvetítette
Ez az ima tulajdonképpen egyfajta elfogadása
Mindannak, Ami Van.
Amikor ezt az imát mondom, akkor teljesen tisztában vagyok avval, hogy eddig is minden imámat hallotta a Szellem, valamint avval is, hogy bármilyen bennem felmerülő vágy beteljesítésének a lehetőségét is úgyszintén reám ruházta.
Elfogadása továbbá annak is, hogy lelkem teljesen fel van töltekezve tökéletességgel és Isten kegyével. Elfogadása a totális tökéletességemnek és "Valóságosságomnak". Mindaz, amire vágyakozhatom, mindaz, amit társteremtenék, annak a megoldásai is mind-mind benne vannak már a valóságomban.
Csendes imának hívom ezt, mivel tudom jól, hogy Lényem teljesen kész és egész. Ezért hát teljesen szükségtelen bármit is kérjek a Szellemtől, mivel már úgyis rég ideadott nekem már mindent...
Teljes szívemmel, elfogadom
Elfogadom azt az örömet, amit már jó előre elterveztem magamnak az életemre. Elfogadom azt a szeretetet, melyért imádkoztam, azt, hogy teljesen birtoklom is azt már.
Elfogadom azt a békét, melyet kértem, s mely már teljesen a valóságom is immár. Elfogadom azt a bőséget, melyet mindig is kerestem, hogy az teljesen betölti az életem.
Teljes meggyőződésemben, elfogadom
Felelősséget vállalok a saját teremtéseimért, és minden dologért, ami csak van az életemben.
Elfogadom a Szellem erejét, mely bennem rejlik, s tudom azt, hogy minden dolog úgy van, ahogy azoknak lenniük kell.
Teljes bölcsességemben, elfogadom
A leckéimet igen nagy körültekintéssel saját magam választottam ki, és most teljes egészükben megtapasztalva azokat, végzem el őket.
Az út, melyen lépkedek, megszentelt ösvény, isteni céllal.
A megtapasztalásaim egyúttal gazdagítják a minden létezőt is, annak részeivé válván.
Teljes tudásomban, elfogadom
Kérem a Szellemet, hogy a mai napon is legyen velem utamon, és hogy legyen bátorságom a bennem rejlő igazságot minden cselekedetemben érvényre juttatni. Ha teljes mértékben kiállok az igazságom és belső erőm mellett, azzal kifejezem a bennem élő Szellem iránti tiszteletem.
Segítséget kérek ahhoz, hogy a mai napon is emlékezzek arra, ki vagyok, és ki nem vagyok.
Aki vagyok - egy csodálatos létező, viszont ha azzal foglalkozom, hogy látszólag mi nem vagyok - ez egyre inkább csökkenti nagyszerűségemet.
Ha igazán elfogadom a jelenlegi korlátiamat, ezzel megnyitom az utat az igazi belső erőm, hatalmam felvállalásához.
Tudom, hogy csak akkor tudom magamhoz ragadni és fenntartani ezt a hatalmat, ha nem félek a sebezhetőségtől.
A mai napon egyensúlyba hozom az egómat azzal, hogy gyakran ellenőrzöm és megnézem mi az igazi mozgatórugóm az adott helyzetben.
Elfogadom az engem jogosan megillető belső erőt, és arra használom, hogy a fátyol innenső oldalán megteremtsem az Otthont.
Kérem, hogy a Szellem rajtam keresztül sugározza fényét mindenkire, akik ma rám néznek, valamint hogy tökéletes tükrük lehessek, és ez által ők is meglássák a bennük rejlő Istent.
Segítséget kérek, hogy szeretetemmel megérinthessem a szívüket, és lehetővé tegyem számukra, hogy ugyanúgy, ahogyan én emlékszem arra ki vagyok, ők is emlékezhessenek az Otthonra és arra, kik ők valójában.
Ahogyan a Szellemmel járom az utam a mai napon, nem felejtek el köszönetet mondani azért az ajándékért, hogy a Szellem folyamatos támogatását élvezhetem, amit mindig úgy használok fel, hogy a minden érintett számára a lehető legjobb legyen.
Megfogadom magamnak, hogy a lehető legteljesebb mértékben élvezni fogom, amit a mai nap kínál számomra és megragadok minden alkalmat egy jóízű nevetésre :)
A mai napon részt veszek ebben a csodálatos Játékban és annak minden egyes mozzanatába, magammal viszem az Otthon rezgéseit.
mai napon emlékezni fogok...
Az alábbi írást Vigitől kaptam.
Mostanában a FELÉBREDÉSEK időszakában egyre több Angyalember indul el a felébredés útján, csak néha senki nem veszi őket észre, leginkább Ők saját magukat.
Vigi is közülük való, de nem érti, miért nem értik meg Őt, pedig csak ?!?
SZERETNI SZERETNE!
VEGYÜK ÉSZRE EGYMÁST!
EMBER
Mese!
Mese felnőttnek, mese a bennünk lakozó kiszolgáltatott, gyámoltalan, elfeledett gyermeknek.
Mese az embernek...
Aztán Tamáshoz fordult: "Tedd ide ujjadat, és nézd a kezemet. Nyújtsd ki kezedet s tedd az oldalamba. És ne légy hitetlen, hanem hívő."
Tamás felkiáltott: "Én Uram, én Istenem!"
Jézus csak ennyit mondott: "Azért hiszel, mert látsz engem? Boldog, aki nem lát és mégis hisz."
(János 20.27-29)
Esteledett. A park árnyat adó fái között megbúvó padon egy lány ült.
- Még nem láttam errefelé, bár ha visszagondolok, két nappal ezelőtt is itt ült. Pontosan így, mint most. Szomorúnak és magányosnak tűnt.
-Vajon nincs hová mennie?
-Vagy egyszerűen csak üldögél... De mit is foglalkozom vele, biztos megvan a jó oka, hogy pont itt, és ezen a padon ül. Megteheti, de mennyire, hogy meg. Talán hajléktalan az istenadta, vagy csak boldogtalan? -Ha megkérdezném, talán kapnék válaszokat.
-Eldönthetném, hogy a segítségére lehetek-e valamiben...,
- ej, szamárság! -Jobb ha megyek a dolgomra.
Ment tovább, ahogy mondta a dolgára, és vele a gondolatok is.
Másnap estefelé ugyanezen az útvonalon haladt, s gondolatai is vele tartottak. Ismét eszébe jutott a padon ülő lány. Egy-két perc, egy jobbos kanyar és hamarosan meglátja újra a padot. Érezte, hogy a szíve is gyorsabban kalapál, bár az okát nem értette. Pillanatokon belül odaér.
A lány kissé görnyedten, de ugyanúgy, mint az előző napokon, most is a padon ült. Úgy érezte most még szomorúbb és magányosabb. Furcsa, hogy nem hiányzik senkinek, nem keresik. Bizonytalansága nőttön-nőtt, keresgélte a szavakat,, mit is mondhatna.
-Talán meg kellene szólítani.
-Jönnek-mennek az emberek, nem lehet, hogy nem látják, nem veszik észre elesettségét. -Szinte elnéznek mellette. Ilyen érzéketlenek lennének?
Megállt egy pillanatra, végigsimított ruháján és odalépett a lány elé.
-Megvallom őszintén, zavarban vagyok.
Zavarában tényleg egyik lábáról a másikra állt.
-Talán vigaszt nyújthatna számára - gondolta
A lány felnézett, arcán halvány mosoly tükröződött.
-Bocsáss meg, ha zavarlak, nyugodtan szólj, ha igen, de tegnap is láttalak itt ülni. Közben eltelt újra egy nap, egy éjszaka és most is itt ülsz. Talán nincs hová menned?
- De igen. - válaszolta a lány. Hangja halk volt, ugyanakkor lágy, szinte olyan, mint a fuvola éneke...
- Beteg vagy? Szívesen segítek, ha tudok, de ehhez neked is segítened kell.
- Megkérdezhetem, ha nem sértelek meg, hogy mi történt a hátaddal? Nekem úgy tűnik, mintha púp lenne rajta. Nem fáj?
A lány, hálás volt minden gondolatért, a ki nem mondottakért is
- Nem, nem...- rosszul gondolod.
Amit látsz, nem púp, csak a szárnyaim.
http://www.parokia.net/zenepolc/tandem/eloszeretet.mp3

Réges, régen, egy messzi, messzi galaxisban éltek azok a kis fénylények, akik csak azzal foglalkoztak, hogy örülnek az életüknek abban a boldog és időtlen dimenziójukban. Egy napon, egy hatalmas és nagyszerű angyal jött el hozzájuk. Az arcán rendkívül komoly kifejezés volt. Önkénteseket jött toborozni egy nagyon fontos kozmikus küldetéshez.
Van egy kicsi - de nagyon különleges - bolygónk az Alcyon galaxis peremén, amit Gaianak hívnak. Olyan ez, mint egy különleges, csodás kert, amin százezernyi különféle életforma nyüzsög. Olyan ez a hely, mint valami kísérleti állomás a galaxisban, ahol a legérdekesebb humanoid életforma él, amely magába olvasztotta a kozmosznak mind a lehető legmagasabb és mind a lehető legalacsonyabb ismert frekvenciáit is. Röviden összegezve: a teljes dualitást. Egyfelől képesek a legmagasabb frekvenciák hordozására, a szeretetre, a fényre, az örömre, ami csak létezhet az egész Univerzumban. Másrészről úgyszintén képesek hordozni a lehető legsűrűbb és legsötétebb kozmikus frekvenciákat is, ami csak létezhet a kozmoszban - olyan frekvenciákat, melyek eonnyi korszakokkal ezelőtt alakultak ki.Ez a jelenlegi helyzet. Az idő tartományában a bolygó periodikus ciklusokon halad keresztül. Pillanatnyilag a bolygó éppen most hagy maga mögött két nagyobb ciklust is - egy kétezer év hosszúságú korszakot, amit a Halak korszaknak hívnak és egy huszonötezer éves korszakot is, amelyben a bolygó megtett egy teljes kört az Alcyon körül, amely a Tejútrendszer központi Napjának számít.
Ezen körök befejezéseképpen, egyidejűleg sok minden véget fog érni és sok minden fog, elkezdődni. De ami a leglényegesebb, a bolygó éppen most éli át a fénynek egy olyan beáramolását, mely során drámai mértékekben megemelkedik a saját frekvenciája. Mint minden átmenetkor, most is fellép egy bizonyos mértékű zűrzavar. Ezek egy része geológiai jellegű lesz, mivel Gaia magában is egy élő, fejlődésben lévő bolygó. De ezek közül nagyon sok a rajta túlnyomó részben élő, uraló humanoid fajt fogja érinteni. Ez nem lesz túlságosan könnyű e faj számára - különösen a faj azon egyedei számára, akik még alszanak és a lehető legalacsonyabb frekvenciákon, rezegnek. Amint a frekvencia változik és növekszik, az ezen egyedekben bizonytalanságot, majd rettegést fog kelteni. Az első evolúciós éra a bolygón a fizikai éra volt, amelyben a kulcsszó a túlélés volt. A második éra, amely most fejeződik éppen be, a mentális korszaké volt, amelynek kulcsszava a logika. A harmadik éra, amely most kezdődik éppen, a szívé, melynek kulcsszava a szeretet. Ez a legmagasabb frekvencia.
Azok, akik jelenleg a hatalmat regnálják a bolygón, a régi rendhez, a fizikálishoz és a mentálishoz kötődnek. Azoknak, akik képesek lesznek kiterjedni a szívközpontjukig, akik képesek egy istenien kalauzolt életet élni, azoknak könnyű lesz ez az átmenet. Azok, akik nem képesek erre, nagyon sok hányattatást fognak átélni.
Szóval, ez a jelenlegi helyzet Gaiaval. Az ok, amiért most itt vagyok a következő: önkéntes jelentkezőket keresek, akik humanoid formába inkarnálnák magukat azon a bolygón, hogy segítséget nyújtsanak a könnyű és sima átmenethez. A múltban prófétákat és tanítókat küldtünk oda. Nagyon gyakran brutálisan üldözték vagy meg is, ölték őket. Más esetekben pedig, ,,isteneknek'' lettek kikiáltva, akiket imádni kell és a humanoidok különféle vallásokat és rituálékat kreáltak köréjük, melyekkel kontrollálhatták egymást. Mindent csináltak azon kívül, hogy elfogadták volna azt a pár egyszerű tanítást, ami számukra fel lett ajánlva. Szóval, itt az ideje, hogy mással próbálkozzunk. Nincs több próféta, megváltó meg avatár, amiket az emberek vallásalapításra tudnának felhasználni. Mi most ezreket - százezreket - küldünk átlagos fénylényekből, csupán két feladattal:
Nos, éppen ez itt a kihívás. Az élet azon a bolygón nagyon kifinomult megkülönböztető képességet igényel - igen bölcs kiértékelést arról, hogy mi is az igazság, hogy mi a legmegfelelőbb és mi az a legmagasabb szintű jó, mind a ti és mind a bolygó számára. Nagyon sok esetben a megkülönböztetés nagyon hasonlít az ítélkezéshez. Ennek ellenére, tudni fogjátok, hogy mikor ítélkeztek éppen, és mikor mozdultok ki a szíveitek teréből, amikor hibáztatások terében találjátok magatokat.
Mi tudjuk jól, hogy micsoda kihívások elé képes valakit állítani az a bolygó. Tudunk arról, hogy mennyire valóságosnak látszik azon a bolygón az illúzió. Értjük jól azt, hogy milyen hihetetlen sűrű is az a dimenzió és mekkora nyomással kell, szembenézzetek. De ha túlélitek ezt a küldetést - ezért keresek önkénteseket - hipergyorsasággal fogtok fejlődni. Továbbá elmondanánk azt is, hogy tisztában vagyunk avval, hogy jó páran azok közül, akik csillagmagként arra a bolygóra fogtok menni, sohasem fogtok kicsírázni, kivirágozni - sohasem fogtok annyira felébredni, hogy képessé váljatok újra emlékezni arra, hogy kik is vagytok valójában. Néhányan fel fognak ébredni és ragyogni kezdenek, de erősen le fogják fojtani őket a többi ember véleményei és mindenütt jelenlevő gondolatformái. Mások felébrednek és ébren is, maradnak és az ő fényük forrásul fog szolgálni nagyon sokak inspirációja, valamint emlékezése számára. Mindenfelé fogtok inkarnálódni a bolygón; minden kultúrában, minden fajban, minden vallásban. De különfélék lesztek. Egészen sohasem fogtok beilleszkedni. Amint felébredtek felismeritek azt, hogy az igazi családotokat nem ugyanaz a faj, kultúra, vallás, megye vagy akár biológiai család jellemzi. Ez a kozmikus család - azok, akik veletek együtt jöttek oda - segítenek többféle módokon is a kisebb és nagyobb átmeneti folyamatok során. Igazi testvériség és globalizáció a legfelsőbb formák között csak azok közül jöhet létre, akik emlékeznek arra, hogy Kik Is Ők Igazán, Miért Is Vannak Itt és Miről Is Szól Ez Az Egész. Ez, mint az Isteni Jelenlét igaz temploma fog megjelenni, a szívetekben, ahol ez a jelenlét teret nyer, és ahonnan szolgálhatjátok a világot.
Szóval, készen álltok? Jó!
Ó igen, mellékesen meg kell, jegyezzem azt is, hogy pár apróságot is el kell, mondjak... A sűrűség miatt, abban a dimenzióban lehetetlen ügyködnötök egyfajta űrruha nélkül. Ez egy biológia védőruha, mely idővel meg is változik. Nagyon sok mindent lehetne, erről meséljek, de az erre rendelkezésre álló idő rövid volta miatt csak annyit mondanék, hogy bele kellene, ugorjatok ennek a kellős közepébe és meg kéne, tapasztaljátok ezt saját magatoknak. Mindemellett én szóltam előre erről. Még veszélyes is lehet az, ha elfeleditek kik is, vagytok valójában, ha azt gondoljátok, hogy ti VAGYTOK az űrruha, azon tény helyett, hogy az egész egyszerűen csak egy jármű a számotokra abban a dimenzióban. Egyszer csak észre fogjátok venni, hogy milyen nagyszámú és sokféleségű űrruha van arrafelé és milyen jó szórakozás is figyelmet szentelni ezeknek. Habár, a végtelen változatosság ellenére, mivel ez a dualitás bolygója, ezek a változatosságok gyakorlatilag két nagy csoportba sorolhatóak be, mely csoportokat ,,nemeknek, ivaros hovatartozásnak'' hívják. Ismétlem, nincs most időnk ebbe mélyebben belemenni. De amint megtaláljátok a kapcsolatotokat a saját űrruhátokkal, az lesz a legtanulságosabb és a legérdekesebb dolog is egyben. A következő apróság pedig a következő. Azért, hogy ténykedni tudjatok abban a dimenzióban, kaptok egy mikrocsipet is, aminek ,,perszonalitás, személyiség'' lesz a neve. Ez olyan lesz, mint egy azonosítójel, lenyomat az űrruhátokon, mely lényegileg tesz teljesen különbözővé mindenki mástól, aki csak ott van. Ez teszi lehetővé a számotokra a részvételt az ottani hologramban - olyasmit, amit úgy hívnak ,,konszenzusos valóság.'' Még egyszer, fennáll a valós veszélye annak, hogy annyira érdekeltté váljatok a holografikus perszonalitás drámáiban, hogy elfeleditek, hogy kik is vagytok valójában, és azt gondoljátok, hogy TI VAGYTOK a saját személyiségetek. Tudom én azt, hogy ez most teljesen hihetetlenül hangzik a számotokra, de, majd ha egyszer már ott lesztek. Megismétlem, annyi minden mást is elmondhatnék még az orientációkról, de úgy gondoljuk, hogy a többit nektek magatoknak, ,,ott helyben'' kellene, kikísérletezgessétek. Az egyetlen egy dolog, ami fontos, hogy emlékezzetek arra, hogy Kik Is Vagytok Valójában, hogy Miért Vagytok Ott és Mi Is Az Az Egész Valójában. Ha ezt meg tudjátok cselekedni, minden más pompásan fog működni. De jó jegyezzétek meg: Nagyon kevésnek sikerül tényleg EMLÉKEZNI erre, ők kilógnak majd mindenhonnan a ,,másságukkal'' és a többiek ,,Megvilágosodottnak'' vagy ,,Felébredettnek'' meg efféléknek fogják őket nevezni. Fura, ugye? Nos hát, Sok Szerencsét és Jó utazást!!! Shaumrák - indigó és csillaggyerekek, angyal emberek!
Csodálatos Mandarin
Mandarin a blogon talált ránk, és úgy érezte, hogy felkeres.
A nálam töltött időről az alábbiakban számol be:
2006. aug. 2, szerda:
Kellemes izgatottsággal indultam spirituális gyógyító mesteremhez, Gyurihoz. Közel 4 órán át élvezhettem kedves vendégszeretetét, segítőkészségét. Két órás bevezető beszélgetés után sikeres "szeretet" meditáció segített az ellazulásban, lelkem, aurám megtisztításában.
A várva várt "nagy utazás"-hoz szükséges állapotot azonban nem tudtam elérni. Nem találtam helyem sem a tengeren lágyan ringatózó csónakban, sem a virágos rét tisztásán. Egy nedves falú barlang előtt találtam önmagamra, a bejárati ajtó még csak kinyílt, de a másik, a fény felé vezető út kapuja előtt utam megrekedt.
Sehogy sem akart kinyílni ez a kapu. Sötét, fekete, nagy vaskapu, kör alakú kilinccsel. Ott álltam tehetetlenül. Ez is bizonyította, utam megrekedt, vagy nincs még itt az ideje, hogy feltáruljon előttem az a szellemi világosság, amire vágyom, mely megmutatná a helyes irányt, választ adna eddigi életem sok-sok "miért"-jére.
Türelem, türelem, szeretet gyakorlása, tanulás az élet minden területén: ez lehet jelenleg az elsődleges célom illetve feladatom.
Búcsúzáskor kajánul, kicsit ravaszul mosolyogva megjegyezte Gyuri: "Figyeld meg, nem sokára felgyorsulnak az események, s ha nem térsz ki előle, gyökeresen megváltozhat életed...." (Ennek megvalósulási eredményéről később számolok be......)
Sok-sok energiát kaptam Gyuritól, lelkem kicsit lecsendesült, amint kiléptem otthonából. Gondolataim már nem zakatoltak, inkább csendesen kúsztak,Ezzel a mint a felhők. Abban reménykedtem, hogy e találkozás, energiakezelés után lemondok majd DÉMOnnéval való találkozásról, amit napok óta dédelgetek terveimben. Nem így történt, sőt………………http://asztralvilag.freeblog.hu/ -on tovább olvasható a cikk is az előzményekkel.
Kommunikációs zavar folytán én is csak most olvastam bele a blogba, és érdekes volt úgy olvasni, hogy jelen van az író lelke is, hiszen személyesen is találkoztunk már.
Ezzel a találkozással tudatosult bennem ismét, hogy egyre többen és többen ébrednek fel spirituálisan. A boldogságkeresés tulajdonképpen az a spirituális beavatási út, amin keresztül rákényszerülnek arra, hogy kérdéseket tegyenek fel, és válaszokat kapjanak maguktól és a külvilág felől.
Sajnos az esetek többségében mindenki magának teszi fel a kérdést és a meglévő, nem mindig megalapozott tudása, hanem inkább a magában hordozott minták alapján próbál rá válaszolni. Hétköznapi nyelven ezt nevezném AGYALÁSNAK.
Ilyenkor alakulnak a „fűnyíró effektusok” amikor olyan szituációkat modellezünk, aminek a valósághoz semmi köze, de valami nagyon rossz, vagy nagyon jó emlék tovább éli bennünk az önállósított életét, és a valósághoz semmi köze. A túl sok agyalás végül is elvezethet egy bezártság érzéshez, egy megrekedettség érzéshez.
Szerencsére, mint Mandarinnál, megtörtént a nyitás, annak a felismerése, hogy külső segítséget kérjen, és elinduljon azon az úton, amit mindenkinek példaértékűen a figyelmébe ajánlanék.Nem magába zárja az érzéseit, hanem kiírja magából, megossza, átterheli a lelki terhet, és már másképpen is működik az élete, mer nyitni, változtatni, meri követni a szíve hangját, NEM ALKUSZIK MEG ÖNMAGÁVAL.
És mitől látom ezt spirituális beavatási útnak?
Csak azért, mert tapasztal, megtapasztal nagyon nagy mélységeket és nagyon nagy magasságokat, megismeri az élet fényes és sötét oldalát és keresi a harmóniát. Amíg nem keresünk, amíg nincsenek kérdéseink, amíg csak a „jól megszokott” MEGSZOKÁSAINK szerint élünk, akkor igazán csak vegetálunk, mert az életünk csak a múlt történéseinek az analizálásáról, vagy a jövőbe a felállított feltételek teljesülésétől várt boldogság, vagy a jövőtől való félelem megvalósulásába kapaszkodó félelem teljesüléséről szól a jelenünk.
A szó legszorosabb értelmében elsétálunk a saját életünk mellett.
Manapság nagyon sok a magányos ember és ők az igazi „Szeretet koldusai”. Különböző filozófiákkal próbálják ezt az álságos állapotot eltakarni maguk és a világ elől, és nagyon kevesen vannak azok – úgy mint Mandarin, aki felvállalja önmagát, az emberségét, a gyengeségét, a gyarlóságát a szeretet és a boldogság elérése érdekében.
Azzal, hogy ezt felvállalja, nyomot hagy a többi ember lelkében, MAG mely elvetésre került, és ha jó talajba kerül, el kezd növekedni, és majd egyszer szárba szökken.
Változik a világ, változnak az emberek,
manipulálnak, és manipulálva vannak,
a manipulációk ellen manipulációkkal küzdenek,
ezek vagy erősítik, vagy kioltják egymást,
és már a minták sem a régiek,
nincsenek fix sablonok,
egyre kevesebb a biztos kapaszkodási pont a világban – lásd a netet,
mennyi menyi teremtő gondolat egymás mellett, de az, hogy mi mit teremt,
már nem tudhatja senki, csak a Termtő.
Egy dolog állandó a jenben: A VÁLTOZÁS!
Az iránytű mindenki számára a SZÍV, és ha meghalljuk a hangját nagy baj már, nem történhet.
Mandarin most ébred fel, ébred tudatára élete feladatának, hogy megtanuljon úgy szeretni,
hogy közben elenged,
megtalálni a boldogságot saját magában,
és ezt majd megtanítani másoknak is.
Ő is egy tanító, de csak akkor tud majd másokon segíteni, ha Ő már saját magát rendbe hozta.
Amikor a szemébe néztem, láthattam ezeket a mélységeket és magasságokat, és köszönöm Mandarin, hogy megismerhettelek.
Jó utat - gyuri
Szabad
emberként a fiatal Magyar Királyságon születtem újjá. Szépen
felcseperedtem, s legényemberként semmire sem áhítoztam jobban, minthogy a Pálosok magukhoz felvegyenek. Különös varázslatos emberek voltak ezek, kik a magyarság legkiválóbb legényeiből kerültek ki.
Miután felvételt nyertem a rendbe csoportomat Palermóba küldték, hogy az ottani ősök leszármazóival a kapcsolatot felvegyük, Jézus Igaz Igéit terjesszük, s hogy az ősi hun törzsszövetség fennmaradt iratait összegyűjtsük.
A latinok többször ki akarták fosztani a városka főterén lévő templomunkat, de mindannyiszor hiábavalóan. Gyengék voltak, és alacsonyak, ráadásul istentelenek. Mi pálos szerzetesek pedig még a szálas magyarok között is a legrátermettebbek. Végül beteljesítettük küldetésünk. Adatokkal és ősi iratokkal megrakodva tértünk Veszprémbe, hogy az alsó világban elhelyezzék a hiányzó Etruszk és Székely vagy Sicill Igazszólásokat. Onnan vágtatva rohantunk tovább Szentkeresztre, ahol a Pálos rend feje a másvilágra készülődött.
A
nagybarlang terme zsúfolásig telt Pálosokkal. A rendfőnök középen állt egy
kőből faragott trónus előtt. Megnevezte az új főnököt, majd elmondta az
eljövendő kor legfontosabb feladatait. Az árpád-ház férfiági megszakadásáról
beszélt, s nehéz időkről a magyarság és emberiség körében. Legfontosabb
feladataink egyike az idő felgyorsítása lett, hogy mihamarább árpád-házi király
viselhesse a szent koronát. De tudtuk, hogy hosszú időre kikerül a világvezető
szerep a magyarság kezéből.
Igéjét befejezvén a szent ember felett fénysugár jelent meg. Testét teljesen elfedte a ragyogás, mely kezdetben külső, később belülről fakadó volt. Végül korona csakráján keresztül kirepült földi testéből, melyet örökké romolhatatlanul hagyott hátra. Egyik szerzetestársamra és rám hárult az a megtiszteltetés, hogy a szent porhüvelyét a testek barlangjába vigyük. A hagyományok szerint ekkor mindig két szerzetes vitte a testet, s őket kísérte az eltávozott, hogy megmutassa azt a helyet, ahová elhelyezhetik romolhatatlan hagyatékát. Most is így volt.
A
szertartás végeztével a Bakony lankái közé vonultam remeteségbe. S itt
töltöttem életem hátralévő részét egészen a halál közeledtéig. Egy jószívű,
rátermett legényt tanítványomul fogadtam, de rajta kívül nem találkoztam
jószerint senkivel. Mérhetetlen szabadságomban felfedeztem Istent magamban és
mindenben, ami csak körül vett. Láttam őt a sziklákban, a patakban, a nap
sugarában, az esőben, télben és nyárban, hidegben és melegben.
Nyolcvan évesen gondolatban felvettem a kapcsolatot a pálos közösséggel és kísérőket kértem a Szentkereszti útra. Ketten jöttek, s egy szekérrel indultam a halál felé.
Mottó: Antoine de Saint-Exupery: Fohász (Részlet)
Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Az átváltozás
Két hét telt azóta el, hogy az első levelet kaptam, és néhány napra rá már személyesen is találkozhattunk.
Barbara gyorsan feloldódott a találkozás során, választ kapott azokra a kérdésekre, amik foglalkoztatták.
Oldódott az a karmikus betegsége is, amivel az orvosok nem tudtak mit kezdeni, és remélem most már többet nem fogja kínozni. (Egy korábbi életének halálélménye energetikai blokk formájában rögzült, és időnként fizikai formában materializálódott időnként, ami komoly fájdalommal is járt.)
Az alábbi levelet, a nyaralását követő első napon küldte Barbara, amit változtatás nélkül adok közre:
Kedves Gyuri!
Ezúton szeretném megköszönni a személyes segítséget is, amit Tőled kaptam.
Most tértem vissza egy hosszú útról így a nálad töltött idő óta nemigen volt alkalmam még egyedül, magányosan átgondolni a dolgokat. Mégis soha még nem éreztem magam ilyen felszabadultnak és boldognak, mint, azóta.
Már tudom, hogy a segítőim mindig mellettem vannak, vigyáznak rám. Elnézegetve a csodás, ezer színben játszó naplementét, a milliónyi apró táncoló fényt a vize, a hegyek békés nyugalmát...
rájöttem, hogy a megoldásokat, az utat, és az okokat is magamban kell keresnem :)
Már tudom, hogy elég csak becsuknom a szemem és a legőszintébb választ kapom minden kérdésemre és kétségemre. Elég csak kérnem és hívnom Őket, ha szeretetre vagy segítségre van szükségem...
Tudva tudom már, hogy nem a külsőségek kellenek a mindenség megértéséhez, megéléséhez, csak egy cseppnyi békesség és a végtelen szeretet befogadására való nyitottság:)
Nem a szertartásos vezeklés visz a megbocsátáshoz és a bűnbocsánathoz, hanem annak felismerése, hogy, mindannyian EGY-től vagyunk, EGY-ként kell szeretnünk és megbocsátunk akár magunkról, akár másról legyen szó.
Mindazonáltal elhatároztam, hogy bár az igazi oltár a szívemben van, az otthonomban is kialakítok egy kis helyet, amely minden pillanatban az Isteni csodára és végtelen szeretetre indít.
Köszönöm, hogy résztvehettem a segítségeddel ezen az utazáson és természetesen hozzájárulok, hogy előző tapasztalataimat is közzé tedd. Szeretném, ha mások is ezt a fényt és szeretetet élnék át félelmek és kétségek helyett:)
Baráti Üdvözlettel: Barbara
Én is köszönöm Barbara, hogy megismerhettelek, azt az élményt, amit, a közösen eltöltött 3 óra alatt megtapasztalhattam, és köszönöm az Égi segítőknek, azt a Földöntúli segítséget, ami ismét egy csodálatos megtapasztalással gazdagított.
- Asztráutazás élménybeszámolók (6)
- Az új energia megtapasztalása (5)
Asztrálutazásról... Asztrálutazók élménybeszámolói! Ha az vagy, írj te is bátran! Ha csupán érdekel a dolog, olvass bátran!